Fejléc betöltése folyamatban...
 

Jay Lumen 3 órás szettet pörget a Ministry-ben

A világ egyértelműen legismertebb és a közönség által több évben is a világ elsőszámú klubjaként aposztrofált londoni Ministry Of Sound immár másodszor hívta meg Jay Lument DJ-pultja mögé.

„A puding próbája az evés” ahogy azt mondani szokták. Nos, ez a próba Jay Lumen számára a tavalyi évben igencsak jól sikerült, hiszen már akkor tudható volt, hogy a londoni Ministry Of Sound promóterei idén is igényt tartanak lemezpörgető tudományára. A klub híresen körültekintő, amikor a lemezlovasok megválogatásáról van szó, így mindenképpen megtiszteltetés, amikor az új generáció képviselői közül bekerül egy-egy tehetség a klub falai közé. Arról nem is beszélve, ha az illetőt másodszor is visszahívják.

Jay rászolgált erre, hiszen mint ahogy arról tavaly már beszámoltunk a többi terem éppen nem játszó DJ-i is az ö buliján engedték ki a gőzt. Ez egyébiránt idén is hasonlóképpen történt. A tavalyi sikert követően a szervezők semmit sem akartak a véletlenre bízni, így a közönség elvárásának engedve a normál kétórás szett helyett egy exkluzív 3 órás DJ szettre kérték fel Jay Lument.

Természetesen annak ellenére, hogy a klub a hosszú hétvégén minden napra kiemelt rendezvénnyel készült, a party teljes teltházzal dübörgött. Persze nem is nagyon várhatunk mást, ha egy jó buli keresésekor a Ministryre tesszük a voksunkat.

„Természetesen hatalmas élmény volt, akárcsak tavaly. Idén már jó ismerősként fogadtak és a klub elsőszámú promótere mindenben 100%-ig a rendelkezésemre állt. Ezúton is köszönöm neki, jobban nem is érezhettem volna magam. Ezen felül külön megtiszteltetés, hogy ezúttal egy 3 órás szettre kértek fel, ami lehetőséget ad a kiteljesedésre egy DJ számára. Remélem, hogy hamarosan újra lesz alkalmam náluk játszani”- mondta Jay.

Az előzményeket tekintve ez nem is lehet kérdés, ám szerencsére Jay Lumen addig még számtalan hazai klubban és rendezvényen fordul meg, hogy itthon is megmutassa, mitől döglik a légy.

Jay Lumen - hazánk egyik legkeresettebb exportcikke

 
Hozzászólások (0 db)
Neved:
Hozzászólás:
Elküld
 
 
 
 
 

Programajánló

 
 

Toplista

 
DJ Jellow 2010 július

 Teljes lista
1. Ellen Allien - Flashy Flashy (Nicolas Jaar remix)
2. Duff Disco - I need ya
3. Blakkat - In this world
 

Lemezajánló

 
Marco V - Propaganda v2 ajánló és belehallgatás
Marco V hazánkban kevésbé ismert, de Európa nyugati felén és Ibizán komoly hírnevet szerzett magának, mint a hard dance stílus képviselője - hogy mi is az a hard dance? Hallgasd meg!
 
Új Tiësto-album: ez most tényleg más
Októberben jelent meg világszerte Tiësto immár negyedik szerzői albuma, Kaleidoscope címmel, melyen a holland DJ új oldaláról mutatkozik be.
 
 

Partnereink

 
 
 

Címkék


andrewboy Armin Van Buuren Balaton Sound Beatport Budai Budai & Vic chriss David Guetta DJ Mag Dubfire fesztivál house I Love Deep Ibiza interjú Jay Lumen John Digweed Kühl Lank Madox Ministry Of Sound mix mixalbum Muzzaik Nigel Snorter nyereményjáték party Paul Oakenfold Paul Van Dyk Pete Tong Privé Renaissance Sensation Sensation White Snake Sedrick Soneec Sound Of Cream Sterbinszky Sziget Tiesto Vic


Főoldal · Programajánló · Partyview · Toplista · Zene
info@housemusic.hu · sales@housemusic.hu
Copyright © 2010 housemusic.hu. Minden jog fenntartva.